Vigyázzatok Fradista ultrák, mert a Tábor két vezetője piramisjátékkal csal ki pénzt belőletek!

Összefoglaljuk a lényeget: A capo, azaz Hamberger Ádám és a szurkolói nyílt leveleket Zöld-fehér buszhálózat vezetőjeként jegyző Végel Tamás beszállt egy piramisjátékba, a OneCoin-ba és magas hozamok ígéretével csábítja csatlakozásra Fradista társainkat! A OneCoin azonban a Magyar Nemzeti Bank már 2015-ben kiadott közleménye szerint is átverés, egy gusztustalan piramisjáték!

 

Oknyomozó riportunk következik, hogy ne érhessen minket az a vád, hogy szubjektívek vagyunk.

 

Hamberger Ádám, azaz a capo, a Fradi ultrák, a Tábor korábbi előénekese idén szeptember 22-én azt posztolta ki a Facebook oldalára, hogy „olyan innovatív nemzetközi üzleti lehetőséggel kezdtünk el foglalkozni, ami a közeljövőben igen sok ember életét meg fogja változtatni világszerte. Üzlettársakat, kollégákat keresünk ehhez.”

ha1

 

Vajon mi lehet ez az innovatív biznisz, amit Végel Tamás is megdicsért egy posztban és jelezte, be fog szállni üzleti partnernek Hamberger Ádám mellé? Szeptember 11-én, Pécsett a Fradi 2. meccsén már ment az észosztás, innen is van információnk, ekkor már többen hallhatták is, micsoda üzletet, pontosabban milyen üzletet kínál a két fő Fradista.

Ez az üzlet a OneCoin, amely egy úgynevezett kriptovaluta, amely a kriptovaluta.org nevű weboldala szerint (idézet szó szerint) „Forradalmasítja a pénzügyi termékek és az Internet üzleti világát. A OneCoin-felfogás egyedi és innovatív cryptovaluta, ami a népszerűbb és úttörő cryptovaluta, a Bitcoin sikereire alapozva született meg.”

 

Érthetetlen magyarázó szövegek, még a korábbi MLM, azaz Multi Level Marketingnél is átlátszóbb lehúzás, hol van már az Amway ettől, édes Istenem, hiszen itt még mosogatószert, bármilyen használható terméket, gagyi Aloe Vera krémet sem kell eladni, csak rá kell venni másokat arra, hogy pénzt adjanak a semmiért. Újabb idézet a weboldalról, amiből kiderül, hogy 40 ezer forint alatt meg sem ússza a delikvens, ha nekikezd a legalsó szintnek: „30 euro egyszeri díj a webfelület ahol Onecoint lehet bányásztatni, valamint mindenki kap egy online kereskedelmi plattformot, ahol lehet kereskedni a tokenekkel, a Onecoinnal és az AurumGoldCoinnal. 5 befektetői csomagból lehet választani: 100 euro, 500 euro, 1000 euro, 3000 euro, 5000 euro és egyvalaki több csomagot is vásárolhat.”

 

Vagyis fizess, inkább minél többet, vásárolj különféle jól hangzó csomagokat, például a két új ajánlatot, a Tycoo Plust vagy az Ultimate csomagot, aztán keress további lúzereket, akiket vegyél rá arra, hogy ők is vegyenek csomagokat még több pénzért. Ismét szó szerinti idézet: „Ha viszont nagyon nagyban gondolkodsz és vannak az ismeretségi körödben nagybefektetőid, akkor most nagyon melegen ajánlom az Ultimate Package nevű csomagot: 118.000 €-ért, ami 3 automata splitet és 1.311.111 tokent tartalmaz! Ha viszont itt is alkalmazod a split stratégiákat, akkor akár 7-szeres duplázódást érhetsz el!!!”

Végel Tamásnak annyira bejött a biznisz lehetősége, hogy el is ment büszkén a 2016. szeptember 25-i budapesti OneCoin Super Sundayre, hogy ott okosodjon ki, hogyan kell lehúzni másokat.

 vt

 

Ott ült az első sorokban, vajon azt is elmondta/elmondja a capóval együtt mindenkinek, akit megpróbálnak behülyíteni, beszervezni, hogy a Magyar Nemzeti Bank tavaly már ezt adta ki közleményben (részlet): „Budapest, 2015. június 10. – Az MNB felhívja a fogyasztók figyelmét az interneten szerveződő, fizetésre használható virtuális eszközök népszerűségét kihasználó piramisjátékok térnyerésére. Az ezen eszközökkel való kereskedést, illetve a szervező intézményeket a jegybank nem felügyeli, a szervező fizetésképtelensége esetén a hazai garanciaalapok kártalanítása nem terjed ki azokra. A fizetésre használható virtuális eszközök népszerűségének növekedését, a hagyományos befektetési konstrukciók alacsony hozamát és a fogyasztók informálatlanságát kihasználva ismét megjelentek a piacon a piramisjátékokra emlékeztető mechanizmusokkal működő termékek. Egyes konstrukciók, kereskedési platformok új, a Bitcoinhoz hasonló virtuális eszközbe – például az úgynevezett OneCoin-ba – való befektetést és az ezzel való kereskedést teszik elméletileg lehetővé a leendő befektetőknek. A valóságban ugyanakkor a virtuális eszköz kibocsátásának hatáskörét a piramisjáték szervezője kizárólagos jogkörrel magának tartja fenn, és kereskedni is csak a kibocsátó által üzemeltetett zárt „tőzsdén” lehetséges. A rendszerbe magas hozamok ígéretével az interneten szerveznek új belépőket, a később csatlakozók befizetéseiből pedig a korai belépők kapnak jutalékot úgy, hogy a jutalék aránya további befizetésekkel növelhető.

vt2

 

A OneCoin egy jól felépített piramisjáték, jobban felépített, mint amit annak idején az emlékezetes Tribuszerné kitalált, neki az a dicsőség jutott, hogy övé volt az első magyar pilótajáték. Margitka hatalmas hozamok ígéretével csábított, most Ádámka és Tamáska teszi ezt. Aki nem tanult Tribuszernéből, az most jól figyeljen!

 

A OneCoin mellett érvelők egyik fontos aduja a Bitcoin, holott e kettő ég és föld. A OneCoin a Bitcoin farvizén próbálja lehúzni azokat, akik vagy nem értik az átverést, vagy nem figyelnek oda kellőképpen.

 

Ebből a cikkből egyértelműen kiderül a csalás lényege, röviden összefoglaljuk: Amíg a bitcoin pénzért kapható, pénzzé tehető, lehet vele akár vásárolni, addig a OneCoinnal nem lehet, a belső rendszere nélkül még pénzzé tenni sem lehetséges, a belső rendszerbe lépéshez pedig meg kell venni a már említett egyre drágább oktató csomagokat!

 

A OneCoin túl zárt rendszer ahhoz, hogy ténylegesen a többi cryptovalutához tartozzon. Ezt bizonyítja az is, hogy a www.coinmarketcap.com oldalon nincs is nyílvántartva a OneCoin, Vagyis csak volt, levették az oldalról a készítők, mivel túl sok negatív hír jött a OneCoinról, és ők sem látják a nyílt rendszert. A svéd és a finn rendőrség már nyomoz több ügyben, mert a két északi országban több ezer ember érintet a csalásokban.

 

A kriptovaluták hivatalos hírmondója, még a Cointelegraph is egyértelműen piramisjátéknak nevezi az OneCoint! A OneCoin alapító tulajdonosa dr. Ruja Ignatova, és társai, Sebastian Greenwood és Nigel Allan (ex elnök) több nemzetközi „átverés” résztvevőiként vannak megemlítve a Cointelegraph oldalain. Többek között dr. Ruja Ignatova a OneCoin hivatalos honlapja szerint Oxfordban szerzett jogi diplomát, de a Cointelegraph munkatársai nem találtak ezzel kapcsolatos hivatalos dokumentumokat 2004-től vizsgálva.

 

A Forbes Magazinban megjelent egy cikk dr. Ruja Igantováról, melyet az OneCoin rendszer elismeréseként a piramisjáték szervezői mindenhol felemlegetnek, azonban a cikk csupán fizetett hirdetés volt! Sebastian Greenwood – Ignatova üzlettársa – csalásaira egy felhívás található az Interneten, mely szerint barátaival nap mint nap kilopják a pénzt az emberek zsebéből. Greenwood az Unaico nevű piramisjátékban dolgozott korábban mellyel kapcsolatban a pakisztáni amerikai értékpapír Bizottság figyelmeztetést adott ki, arra nézve hogy egy illegális multi level marketing tevékenység. Nigel Allan az Onecoin volt elnöke crypto888 és a brilliant carbon piramisjátékok fő szervezője.

 

Ádám, Tamás, ez nagyon gáz, hogy ti Fradista társaitok pénzén akartok meggazdagodni, hogy semmi sem szent, hogy egy pécsi túrát is arra használtok, hogy ügyfeleket toborozzatok. Vagy szálljatok ki belőle azonnal, s kérjetek nyilvánosan elnézést azoktól, akiket megmalmoztatok, vagy fel fogunk jelenteni benneteket!

 

Tényleg méltatlanok vagytok a Tábor vezetésére!

Reklámok
Kategória: Uncategorized | Közvetlen link a könyvjelzőhöz.